Emlékezés Bálint Nagy István orvosra

A napokban elhunyt Siket István Lászlóra a 125 éve, 1893. január 1-jén Makón született Bálint Nagy István orr-fül gégész szakorvosról írott cikkével emlékezünk.

Emlékezés Bálint Nagy István orvosra

Anyai nagyszüleim tartották a rokoni kapcsolatot Bálint Nagy István családjával. A Bálint nagyszülők még tanyán éltek a csókási határban, földműveléssel foglalkoztak. Azonban a második házasságban született József gyerek, az apa, nem követte a régi szokást, az ősi foglalkozás helyett inkább szakmát tanult, mert ez a divat egyre terjedt.

A városban – még a céhrendszer utolsó éveiben – egy neves mesterhez inasnak szegődött, hogy megtanulja a varrás tudományát.

Arról nem szól a hagyomány, hogy mért ezt a szakmát választotta. Nem teltek könnyen az inasévek, de szorgalma, akarása révén híres szabómester vált a tanyai legényből. Ekkor, az ipartestület időszakában maga is inasokat szegődtetett a levéltárban található tanonclajstrom bejegyzése szerint. A műhelyében tanult Kozma Sándor, Felberbauer János és Bökönyi Mihály, akik szintén ismertek a szabóiparban.

Kétszer nősült, mindkét feleségét a Felberbauer családból választotta. A második, Rozália, kilenc gyermekkel ajándékozta meg, aki maga is ügyes bába volt, sok csecsemőt segített a világra. Heten elérték a felnőtt kort, két fiú csecsemőkorban elhunyt. Az 1893-ban született harmadik gyermek, István elsőszülötté lépett elő. Józsi bácsi irányításával a nagycsaládokra jellemző mozgalmas életet élték a Megyeház utca északi oldalának utolsó, szép polgári házában. A szülők sokat foglalkoztak a gyermekek nevelésével, akik hamar felcseperedtek.

Nagyszüleim gyakran emlegették István fiút, aki a tanulásban jeleskedett. A középiskolai tanulmányait a helyi főgimnáziumban végezte, 1912-ben érettségizett. Jó tanulmányi eredménye alapján apja a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára íratta be, ahol diplomát szerzett, orr-fül gégésznek szakosodott.

A háborúban orvosként szolgált a fronton, majd a szegedi hadkórházban, ahol nagy gyakorlatot szerzett a sebek kezelésében és gyógyításában.

Szülővárosába 1923-ban hazatért, és végleg letelepedett. Az egész rokonság büszke volt a család első orvosára. A fiatal szakember nagy lendülettel fogott a gyógyító munkához; tudományos tevékenységére, publikációira felfigyelt az orvostársadalom: orvosi lapokban és a helyi sajtóban jelentek meg közegészségüggyel kapcsolatos cikkei. Munkásságát először Vermes Ernő örökítette meg az 1929-ben megjelent emlékalbumában.

„Az Országos Orvosszövetség választmányi tagja és több orvostudományi egyesület tagja és referense.”[1]

Hasonlóan emlékezik Forgó Géza Makó Monográfiája 6. kötetének Közegészségügy fejezetében. „1925-től folytatott orvostörténeti kutatásokat, 1928-29-ben ösztöndíjas a bécsi Collegium Hungaricumban.”[2]

A hírnév megszerzése és megalapozása után következhetett dr. Bálint Nagy István számára a családalapítás. Megismerkedett a Husztik család két lánya közül Annával. Egybekelésük után a fiatalok együtt éltek az idősekkel az Apponyi u. 34. sz. sarki házban, amelyet az após építtetett. A Báró Erdélyi utcán az orosz fertály felől a főtérre igyekvők megcsodálták a stílusos, igényes polgári házat. Az apa, após Husztik Lajos az Arad-Csanádi Gazdasági Takarékpénztárt igazgatta. A város ismert pénzügyi szakembere, földbirtokosa is egyben. Közéleti tevékenysége ismert volt, támogatta a művészetet, a művésztelep létrehozását. A sportszervezésből is kivette részét, egy 1924-ben alakuló új sportegyesület, az MTK társelnökévé választották. A család mindenese az anya, anyós Beretvás Borbála, Beretvás orvos három lánya közül a középső. (A Beretvás-ház helyére épült a múzeum). Szabad idejében ő is vállalt külön feladatot, a Református Nőegylet pénztárosi teendőit látta el.

Békességben élt közvetlenül egymás mellett a két család. A mindennapokat a várva-várt kis jövevény, Miklós fiú érkezése (1924) tette színessé. Örömmel fogadták és szeretetben nevelték a gyorsan fejlődő unokát. A református elemi elvégzése után, tanulmányait a Csanád Vezér Gimnáziumban folytatta, ahol 1944-ben sikeresen érettségizett.[3]

Nyugalomban indult a harmadik évtized, azonban 1931. december 2-án István, a vő, a fiatal apa váratlan, tragikus halála felbolygatta a kis közösség életét.

A tragédiát az okozta, hogy műtét közben kezének sérülése megfertőződött, az egyszerűnek látszó bajtól vérmérgezést kapott. Munkatársai mindent elkövettek megmentéséért, az utolsó hetekben a szegedi klinikán Vidakovics és Troján egyetemi tanárok vezetésével kezelték. Ő maga a katonai szolgálat éveiben, a fronton, majd itthon a kórházban számtalan operációt vezetett.

Mint kiváló szakember nagy tudásával sok szenvedőt megmentett az Életnek, míg maga a Sors kifürkészhetetlen akaratából munkája áldozatául esett.

Milyen lelki erő kellett a hozzátartozóknak a történtek elviseléséhez! A család mellett a vele kapcsolatban állókat is megdöbbentette a nagy tragédia. A makói Friss Újság már december 2-án szomorúan tudatja a nagyközönséggel, hogy a szeretett főorvos a szegedi klinikán hajnali hat órakor visszaadta lelkét a Teremtőjének. Az egyik gyászjelentést a család adta ki, míg a másodikat a Csanád vármegyei Szent István közkórház igazgatósága. Az említett újság szerkesztői cikkben méltatta életútját. A város, de az egész vármegye hetek óta figyelte egészségi állapotát. A szerkesztő leírta szakmai előrehaladását, tudományos munkásságát és gyakorlati orvosi ténykedését. A közéletben is szerepet kapott, tagja volt a város képviselő-testületének. Újságot szerkesztett, elismerték irodalmi munkásságát is. Elhunytával nagy veszteség érte az orvosi társadalmat.

Búcsúztatásán óriási tömeg vett részt. December 4-én munkahelyén, a kórház előcsarnokában ravatalozták fel délután 2 órakor, s a református egyház szertartása szerint helyezték örök nyugalomra a református ó-temetőben lévő családi sírboltba. Az eseményről Brommer Ödön járásbírósági elnök a következőket írta:

„Felejthetetlen Pista barátom végtisztesség adásánál megjelenve, az előcsarnokot megszállva tartó sűrű embertömegtől, minden igyekezetem dacára nem bírtam részvétemet élőszóval személyesen kifejezni.”

A részvétlevelek tömegét küldték barátok, ismerősök, amelyek népszerűségét bizonyították. Néhány levél megható gondolataiból idézek:

„Megboldogult Pistának, itt a kórházból történt elszállítása alkalmával adtam meg az utolsó tiszteletet. Makó, 1931. december 3. B. bátyád.”

„A jó Isten adjon erőt a nagy csapás keresztényi elviseléséhez és az Ő kegyelme legyen gyógyító balzsam jóságos szíved sajgó sebének. Imáimban megemlékezem a megboldogultról. Bpest, 1931. dec. 4. Ökrös László püspöki titkár.”

„Mélyen megrendülve veszem hírét Férje Urának tragikus elhunytáról. Hősi halál a kötelességteljesítés mezején, én tudom és szegény feleségem, hogy milyen gyenge vigasz. Egy van csak ami az embert előbb porig alázza, azután megnyugtatja, kibékíti rövid földi életével: a mi kálvinista hitünknek a predesztinációban, Isten kikerülhetetlen és kifürkészhetetlen akaratában. Ne legyen lázadója isteni sorsának, viselje békén és függessze szemeit anyai szent bizalommal a jövendőre, a kis fiára, akivel megajándékozta az Úr. Budapest, 1931. december 3. Dr. Vámossy Zoltán egy. tanár.”

„Megrendülve gyászolom kedves férje halálát. Díszére vált hivatalának képzettségével, s tudományos munkásságával. Szellemi kiválóságát, jól megérdemelt elismerés, gyönyörű érvényesülés ragyogta be. Pályája dicsőséges haladás volt, a tudós kutatás szebbnél-szebb sikerével ékes. Nemes szorgalma, fényes tehetsége vitte előre egy nagyszerű jövő felé, mennyi jogos büszke remény száll vele a sírba. Makó, 1931. december 3. dr. Kecskeméti Ármin főrabbi.”

Anci nénit gyásza élete végéig kísérte, egyedül gyermeke fejlődése, növekedése vidította fel. Idős szülei igyekeztek gondjain enyhíteni. Az évtized végén munkát vállalt, a bőr- és nemibeteg-gondozó intézetben dr. Juhász István főorvos mellett. Szülei halála után nyugdíjasként zongoraleckét adott. A családtagok száma egyre fogyott, mi, fiatalok látogattuk az egyedül maradt Anci nénit. Szívesen hallgattuk szép elbeszéléseit a városon átvonuló háborúról: mindig kiemelte, hogy ők nem menekültek el, bátran a házukban maradtak. Az akkor szerzett élményeit szívesen mesélte el. A fia, Miklós élete végéig szóba került. Tőle tudtuk, hogy érettségi után, a háború vihara nyugat felé sodorta. Svájcig meg sem állt. Tanulmányait itt folytatta, mérnöki diplomát szerzett. A friss, doktorátussal erősített diplomával az Egyesült Államokba költözött, és végleg letelepedett. 1990-ben jött először haza, amikor találkozott az édesanyjával. Visszaérkezése után nem sokkal repülőszerencsétlenség áldozata lett. Anci néni ezután egyedül maradva, lelkileg teljesen összetörve távozott 1998. áprilisában az élők sorából. A férje mellé helyezték örök nyugalomra a református ó-temetőben.

Siket István László


Hivatkozások
[1] Vermes Ernő: Csanád vármegye tíz évvel Trianon után. Gyula, 1929.
[2] Forgó Géza: Közegészségügy. Makó Monográfiája 6. Makó, 2006.
[3] A makói gimnázium 101 éve. Makó, 1996.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s