Páger Antal színművészre egy korabeli írással emlékezünk, amely egyben az 1970-es évekre is fényt vetít. Az alábbi visszaemlékezést dr. Forgó István írta, aki 1967 és 1984 között volt Makó város tanácselnöke.
Páger Antal makói csizmadia fia. Amikor a moziban a Felmegyek a miniszterhez c. filmet játszották a végén az volt a vélemény, hogy „Tóni jól megmondta a miniszternek”. Korai gyermekéveit itt élte le. Elvégezte a gimnáziumot, érettségizett. Nem mindenből volt jó, közepes tanuló volt, rajzolni viszont nagyon szeretett és meg kell hagyni, tudott is. Innen van az, hogy még most is festeget, sőt Argentínában olykor a kenyeret is festéssel kereste meg maga és a családja részére. Híres színész lett. Ez nagy tekintélyt biztosított Págernek, hiszen a Horthy Magyarországon, majd 1956 után szintén vezető színészeink legjava közt találjuk.
Páger kétségtelenül nagy műveltséget szedett össze magának, de még ennél is több az életiskola tapasztalata, amivel rendelkezett. Fejében zúgtak a gondolatok, különféle ötletek, amelyeket a rendezők néha szokatlannak tartottak. Így pl. azt vallotta, hogy fel kell figyelni a társadalmi problémákra. Úgy kell játszani, hogy azt értse a közönség, díszletekkel vagy gesztusokkal ki kell mondani azt, amit a színész szóval nem mondhat ki, vagy nem tud kimondani. Például a szalonnát úgy tudta szelni a kezéből, ahogyan azt a magyarok, a parasztok teszik.
Politikai téren az erősebb oldalán állt. Később – bevallása szerint – nagyon megbánta.
Több évig kísérleteztem vele, hogy kibékítsem a szülővárosával. Végül sikerült.
Jó kapcsolatba kerültünk, mindig rendkívül előzékeny és szívélyes volt, és ha együtt voltunk sűrűn hajtogatta:
– Gyakran kellene találkoznunk és beszélgetnünk.
Igyekeztem én is jó kapcsolatot tartani vele és ezért 1975. augusztus 15-én meghívásomra a városi tanács vendégeként, feleségével Beával Makóra látogattak. Szerettem volna őszintén elbeszélgetni vele, s ezért csak hárman ültünk az asztalhoz ebédre: Páger, a felesége és én. Hamarosan fesztelen beszélgetés indult meg, s Páger kezdett az őt érdeklő és nyomasztó kérdéseket feltenni: Milyen a Nagycsillag utca, a Maros-part most, hogyan ítélik őt meg Makón. Nevek, emberek után érdeklődött.
Azt feleltem, hogy Makónak tiszta ismeretei vannak őt érintően. Tudják, hogy szegény ember fia, ismerik származását, sokan látták színpadon és filmen és ismerik emigrációs lépését is. Lehet találkozni emberekkel, nem fognak vájkálni múltjában. Nekibátorodva szegezte nekem következő kérdését:
– S nem lehetne-e találkozni a mostani pártvezetőkkel?
Könnyű helyzetben voltam, mert volt arra is megbízásom, hogy hívjam meg Págert és feleségét egy beszélgetésre a pártbizottságra. Rögtön ismertettem ezek után milyen programot ajánlok. Páger feszült figyelemmel hallgatta a szavaimat, némileg még megindultnak is látszott, amikor befejeztem mondókámat.
Ebéd után a megbeszélt időben ismét találkoztunk, közben értesítettem a városi pártbizottság vezetőit. Mikor elmentem érte a felsége fogadott, aki mentegetődzött, hogy ő és nem Páger fogadott. „Téni megfürdik, hogy frissebb legyen”. Azt is közölte velem, hogy fel van dobva, de ő maga is üdvözli ezt a meghívást. Finoman értésemre adta: szeretné, ha a beszélgetés hangulata továbbra is ilyen meghitt légkörű maradna.
Amint Págerre várakoztam, azon gondolkodtam, hogy az eddigi ismeretségünk, az eddig lezajlott és imánt látott viselkedés igazolja Págerék nemrégiben kimondott véleményét. Világosan megértettem, hogy Páger békét akar kötni Makóval, nem akarja tovább folytatni az elidegenedett ember szerepét.
Az történt ugyanis, hogy amikor Páger eljátszotta a dr. Kovács István filmszerepet, az akkori elöljárók, városi és megyei urak hazahívták. Ő nem gondolva semmi rosszra, elfogadta a meghívást – hazajött. Elmondása szerint a nagy mozi tele volt, de városi és megyei vezető egy sem. Figyeltették és amikor vége volt a mozi műsorának, kezébe nyomtak egy meghívót, kéreti az alispán jelenjen meg egy fogadáson. Mivel hogy az elöljáróság bojkottálta az előadást, Páger nem fogadta el a meghívást. Kitört a „háború” az elöljáróság és Páger között.
A felszabadulás után, amikor hazajött Argentínából Magyarországra, megjelent Makón. Több okból is sietett Makóra. Szülővárosában barátjához Gerzanits Elemérhez, akinek oroszlánrésze volt hazatérésében, szülei, rokonai és ügyeinek intézése, és fel is akart lépni. Ekkor pedig a következő epizód zajlott le a városházán: Az akkori elnök egy órán át várakoztatta az előszobában. Ez még hagyján lett volna. Arra hivatkoztak, hogy értekezlet van bent. Később kiderült, hogy nem volt semmi értekezlet. Páger szóvá tette ezt az időhúzást. Szó, szót követett…
1973. január 3-án kelt, hozzám intézett levelében így írt:
„Való az, hogy nekem igazán nem közömbös, milyen a viszony köztem és a szülővárosom között… Azt nem tagadhatom el, hogy eléggé megbántottnak éreztem magam, amikor hazatérésem után felléptem otthon és tapasztalnom kellett, hogy a közönséget gondolom, szándékosan nem értesítették arról, hogy a hazatért Páger Antal fellép szülővárosában… Így csupán a baráti köröm (úgy negyven, ötven fő) ült a nézőtéren. Fájdalmas érzésem megérthető, amikor annyi szeretettel készültem a régen látott szűkebb hazámba. Ez persze tizenhat évvel ezelőtt volt. Sebek nemcsak eközben – behegednek. Tudom Ön másként értékel engem, mint az akkoriak. Azok kissé féltek tőlem. Pedig köztudomású volt, hogy engem a kormányzat hívott haza és egy évig az állam vendége voltam, mint argentin állampolgár és meghagyták az a jogomat, hogy amennyiben nem tetszik, úgy mehetek vissza. Én maradtam, mert tetszett a hazám!
Most pedig áttérek a lényegre. Már régebben elhatároztam, hogy Önt személyesen meglátogatom és köszönetet mondok az eddigi kedvességéért. Most pedig, amennyiben Önnek is így megfelel, a tavasz folyamán, minden fogadtatás mellőzésével szeretném barátilag megszorítani a kezét. Korom úgyis annyi jubileumra ad (sajnos) alkalmat, nem lesz nehéz beszélgetés közben eldönteni valamit. Bizony e hó végén belépek a 75. évembe.”
Térjünk vissza a hazalátogatására, a kölcsönös békülésre. A számtalan beszélgetés közül, amelyet ismeretségünk során Págerrel folytattunk, szeretném felidézni egyiket, amelyre különösen élesen emlékszem.
Nem sokáig kellett várakoznom a Korona Szálló várószalonjában, jött Páger. Rendkívül jó hangulatban kezet fogott velem és megölelt. Merre megyünk most? – kérdezte.
– Várnak a pártbizottságon bennünket – mondtam, induljunk. Szilárd meggyőződésem, hogy nagyon meglepte ez a közlés. Akármilyen nagy színész is, de most láthatóan izgult.
Figyelmesen és előzékenyen fogadtak bennünket a pártbizottságon. Az első titkár szobájában telepedtünk le: Vezér Károly, Bartha László, Páger, a felesége és én. Kávé, aperitif, gyümölcs került az asztalra. Szemtanúja voltam miként kellett Págernek megküzdenie azokkal a belülről őt égető hiedelmekkel, amelyek egy emigráns ember tudatának velejárója. Az elvtársaim a mostani elfoglaltságáról érdeklődtek, dicsérték ismert filmjeit. Kifejezték örömüket afölött, hogy hazajött. Jókívánságokkal halmozták el.
Págerrel folytatott beszélgetéseim során eszembe ötlött, egy olyan dolog, amelyre később figyeltem fel: hangsúlyozta, hogy a pártbizottságon őt fogadták, hogy ott nagyon kulturált 
beszélgetés folyt. Gondolkodni kezdtem, miként tudnám ezt a legjobban gyümölcsöztetni városunk érdekében? Felkértem Págert, amikor az újságíróknak nyilatkozik, akkor ejtsen szót Makóról is. Bizonyára jóleső érzést váltana ki szülővárosa minden lakójában. Páger ezt megtette.
1982. január 15-én írt levelemben, amikor közelgő név- és születésnapja alkalmából köszöntöttem – ezzel kapcsolatban a következőket írtam:
„Mostanában örömmel tapasztaltam, hogy a magyar sajtó nagy teret szentelt éltednek. Mi makóiak büszkeséggel vettük tudomásul, s egymás között emlegetjük ki-ki a maga módján, de a lényege ez, hogy Téni Bátyánk hangsúlyozza makói mivoltát, szülőföldjének és környezetének akkori atmoszféráját, nem tagadja meg családját, barátait; s ezáltal nyilvánvalóan szülővárosodnak s erősíted hirnevét és tekintélyét.
Esedékes volna már egy baráti találkozó, tudom nehezen mozdulsz ki Budapestről, a lakásodból, a nyugdíjas állásaidból, munkahelyeidről, de azért mégis szívesen vennénk és látnánk, ha ez éveben kedves feleségeddel együtt Makóra látogatnál és itt vendégül láthatnánk.”
Közreadta
Dr. Forgó Istvánné
Képek forrása
Halász Tamás
1. kép – A képen a József Attila Könyvtárban szervezett közönségtalálkozón Páger Antalné Szilágyi Bea, Páger Antal és dr. Forgó István.
2.kép – Közönségtalálkozó a könyvtárban
3.kép – Közönség
A fényképeket Puszta János készíthette.
MarosKult 