Egy öreg mozigépész feljegyzései

Néhány évvel ezelőtt egy kedves, régi barátom eljuttatta hozzám a saját könyvének tiszteletpéldányát. A borítón a régi Páger mozi képe „köszönt vissza”, Aloma – avagy egy öreg mozigépész feljegyzései címmel. A könyvet még ki sem kellett nyitnom, az emlékképek máris előjöttek – 7 évesen itt tekintettem meg a Csillagok Háborúja első részét, ami számomra a legkedvesebb emlékeim közé tartozik a mozit illetően: a terem teljesen megtelt nézőkkel, családommal és legjobb barátaimmal együtt tekintettem meg az általam régóta várt filmet. Később többször is visszatérő vendégei voltunk a mozinak.

Mivel a könyvet egyik napról a másikra kaptam meg, így nem is volt semmilyen elvárásom vele kapcsolatosan. Az írás hamar lekötött, mert több olyan elemet is találtam a könyvben, ami a kötet végéig fenntartja az olvasó érdeklődését. A regény valójában – ahogy a címe is sejteti – a mozigépész feljegyzéseiből (naplójából) áll össze. Ezeket az írásokat a könyv szerzője, Hajdu Tibor egészítette ki: hol a saját emlékeiből, vagy a mozigépészhez fűződő barátságából. A könyvben több olyan rész is van, ahol makói helytörténetekkel egészítette ki az írást a szerző.

A könyv tehát több témával foglalkozik: személyes visszaemlékezéssel, egy mozigépész naplójával, egy igazi, mély érzésű, meghitt barátsággal, helytörténettel, mozitörténettel és nem utolsó sorban emberi sorssal…

A könyvből egy részletet publikálok a blogon, amely a makói helytörténettel foglalkozik.

“Makón valaha négy mozi volt. A Páger (egykori Ipartestületi, majd Vörös csillag mozit) is beleszámítva. A legelső, az Urania, melyet én sem ismertem, és mely már csak a város öregjeinek emlékezetében élt, (akik akkor voltak öregek, mikor én siheder) a bíróság komor épületével szemben állt, de hamar leégett.

Valószínűleg ez is fából, a marosi faúsztatás miatt a város legolcsóbb építőanyagából épült, mint az egykori városi színház. Nem várták meg, hogy a faszínház is leégjen, hanem tűzveszélyessége miatt lebontották valamikor a harmincas években. Etel néni* fotóalbumában találtunk is róla néhány képet, azokon vadregényes épületnek látszik, kis tornyokkal, padlásszobákkal, magas kéményekkel: titokzatos, mint egy kísértetkastély. (Valójában a város legolcsóbb építőanyaga a vályog volt, amiből az egyszerű parasztházak többségét tapasztották, de egy színház mégsem épülhet sárból).

A tűzeset a filmjátszásnak abban a korai és hősi korszakában történt, amikor még csak fekete-fehér némafilmeket vetítettek. Akkoriban a rendkívül gyúlékony nitrocellulóz film és az állandóan szikrákat frecsegő szénelektródák veszélyes kombinációja folytonos tűzveszéllyel fenyegette a vetítőtermeket, és ezzel az egész mozgóképszínházat. Jó néhány mozinak le kellett ahhoz égnie a világon, hogy erre rájöjjenek. Nem is csoda, hogy a későbbi mozi építések fő szempontja a tűzvédelem lett, a gépházat valóságos tűz- és robbanás-biztos fém és beton-bunkerré alakították vasajtókkal és hőhatásra automatikusan lecsapódó kabinablakokkal. A mozigépész pedig legalább annyira érezhette magát tűzoltónak is, mint filmesnek, olyan alapos tűzrendészeti és tűzszerészi képzést kapott.

Később a filmek hangosakká váltak, sőt színesekké, de a tűzveszély még sokáig kísértett. A második, a Dózsa tulajdonképpen egy táncteremből lett alkalmi mozivá alakítva, megtartva eredeti funkcióját is, mígnem épületét lebontották a kommunista városvezetés múlttaroló őrületében az egész főtéri házsorral és a zsidó templommal együtt. A zsinagóga helyére pártházat és munkásőr laktanyát, a lebontott mozi helyére, mely a hozzá tartozó festői épületsorral a városközpont jellegzetessége volt és az egykori vármegyei székhely virágkorának hangulatát tükrözte, szürke és arctalan szocreál házsort emeltek. A csipkesort. Így becézték, mert volt rajta néhány kőrács, ami egyáltalán nem hasonlított csipkére. Úgyhogy inkább gúnynévnek hatott.

Pedig a régi főtér hangulata országos hírűvé vált irodalmi nagyságok ihletője volt, akik kávéházi teraszain üldögélve, elmerengve itt kezdték a tollforgató szakmát. Soha nem tudom megbocsátani a városi „elvtársaknak” azt a tarolást, amit véghezvittek. Mennyivel más atmoszférája volt annak a „régi” városnak, amibe beleszülettem. A harmadik mozi még néhány éve a „fordulat éve” előtt az elcsépelt Szabadság nevet viselte. (minden városban volt egy Szabadság és egy Vörös csillag, esetleg egy Béke mozi). De eredeti neve Korzó. (Az is volt minden városban, csak kicsit korábban). Sokáig üzemelt párhuzamosan a mostanival, de nemrég az önkormányzati vagyon körüli privatizációs csatározásoknak esett áldozatul: épülete megmenekült, de a mozi helyén most kaszinó üzemel. A „Korzó kaszinó”.mozigepesz

Gyermekkoromban szombat délutánonként izgalmas perceket éltünk át, amikor azon tanakodtunk, hogy melyik moziban jobb a műsor, és, vajon kapunk-e még jegyet. Ha nem tudtuk eldönteni, először a Vörös csillagba mentünk, mert ott negyed órával hamarabb kezdtek. Ha nem jött össze, rohanás a Szabadságba. Hányszor tettük meg öcsémmel futva az utat, és estünk be izzadtan, lihegve a pénztárba: lehet még jegyet kapni? Hányszor megtörtént, hogy indiánfilmről lemaradva beértük egy háborús orosz, vagy történelmi magyar filmmel. Abban a reményben, hátha legalább vetkőzős jelenet lesz benne.

mozigepesz2

Maradt tehát ez az egyetlen mozi a városnak, a Páger mozi, és úgy tűnik, bőven elég, sőt néha, még sok is: hetek telnek el úgy, hogy alig van valami közönségünk. Hol vannak már a pénztár előtt kígyózó sorok, a „kapunk-e jegyet” és a becsöngetések izgalma. Ebben az „egyszál” moziban már ritkán van telt ház. Ilyen nézőszámmal lassan csődbe megyünk. Pedig a mozinak csak három alkalmazottja van. Én, mint mozigépész, Gyula a büfés fiú, és Klárika, a „főnökasszony és pénztáros” egy személyben. Ők csak Feri bácsinak szólítanak, míg idősebb, volt munkatársaim és ipartestületi feletteseim gépész úrnak. (azelőtt hosszú ideig gépész elvtárs voltam). És, hogy, hogy kerültem ide? Hát bizony ennek hosszú története van.”

A könyv megvásárolható a makói Kincskereső könyvesboltban. (Széchenyi tér 10.)

Vizi Dávid Máté


*A történet kontextusából sejthető, hogy az Etel név mögött I. M. zongoratanárnő alakja rejtőzik

Forrás
Hajdu Tibor: Aloma – avagy egy öreg mozigépész feljegyzései, 9-11.o.

Képek
Hajdu Tibor

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s